Szívem szakasztja meg. Szavadnál jobban jelenti nékem szemed minden veszedelmedet. Még nem vagy szabad, te még keresed a szabadságot. Álmatlan-lázassá tőn téged keresésed és beteg virrasztóvá.
A szabad magasságba törekszel te, csillagokat szomjuhoz a te lelked. Ámde gonosz ösztöneid is szomjuhozzák a szabadságot.
Hogy ereszd szabadon, veszett ebeid azt akarják; gyönyörtől ugatnak pincéikben, ha szellemed minden bilincsét széttörni igyekszik.
Még fogolynak látlak, aki a szabadságot forgatja eszében: óh, okossá válik az ilyennek lelke, de alattomossá és gonosszá is.
Még a szellem szabadosának is meg kell tisztúlnia. Sok börtön és dohosság maradt még benne; tisztúlnia kell még szemének. Igen, én ösmérem veszedelmedet. De szerelmemre és reménységemre kérlek: ne vesd el szerelmedet és reménységedet!
Még nemesnek érzed magad, s még nemesnek éreznek a többiek is, a kik nehéz szívvel vannak irántad és horgas szemet vetnek utánad. Tudd meg, hogy a nemes mindenkinek útjában áll.
A jóknak is útjokban áll a nemes: és még ha jónak hívják is, ezzel csak távoztatni akarják.
Ujat akar teremteni a nemes és uj erényt. Régit akar a jó és azt, hogy a régi fentarttassék.
Ámde nem az a nemes veszedelme, hogy jóvá válik, hanem hogy orcátlanná és gúnyolódóvá, megsemmisítővé.
Forrás: A hegyi fáról
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.